Hiába feszülünk az anyai minták ellen
Egy életen át szívet-lelket gúzsba kötő teher is lehet a nem megfelelő anyai minta – csak erről nem szeretünk beszélni. Az anya-lánya kapcsolatnak egy sor buktatója van, és sokszor csak akkor tudatosulnak ezek, mikor magunk is anyává válunk.
„Soha nem fogom elfelejteni, amikor ott ültem a ki tudja hányadik pszichológus foteljében, és egyszer csak leesett, hogy hevesen mentegetem az anyámat: nem, ő jót akart, mindent megtett, biztos nem ő a hibás... Nagyon hosszú és keserves út volt, mire rájöttem, hogy egy anya nem csak akkor »rossz«, ha nem ad enni a gyerekének, vagy veri, vagy nem dolgozik és nem gondoskodik róla. De a társadalom nagyjából ennyit vár el, és ha ez neked nem elég, hát egy hálátlan dög vagy” – mondta a harmincas éveinek közepén járó Nóra, aki állítása szerint tökéletes példa arra, hogy az anyai minta nem ereszt. Depresszióval és szorongásos zavarral kezelik, a diagnózis szerint a problémák az anyjával való ellentmondásos kapcsolatára vezethetők vissza.
„Hihetetlenül sokat segített, amikor az egyik orvosom hatására olvastam az alkalmatlan szülőkről – azokról, akik pszichésen-mentálisan valójában képtelenek betölteni a szülő szerepét. Nekem egy ilyen, egészen pontosan mártír anya jutott, aki abnormálisan körém rendezte be az életét, és ezért abból egy egészségtelenül nagy részt kért cserébe. Nem szándékosan tette, utólag már látom, hogy ő ezzel kompenzált, amihez »kapta« a nem csekély szorongását, mániás viselkedését a nagymamámtól örökségül. A végeredmény, hogy belőlem úgynevezett negatív mintakövető lett: zsigerből elutasítok mindent, ami neki fontos, mindig megpróbálok ellene menni, harcolni. Csakhogy ez csapda, hiszen így ugyanúgy ő határozza meg az én életem, és kihagyok olyan dolgokat, amelyekre valójában én is vágynék: saját család, gyerekek, igazi otthon” – mondta a fiatal nő, aki saját bevallása szerint munkamániás, és hosszú idő óta nincs kapcsolata.
„A hozzám fordulók közül szinte mindenkinél eljutunk az édesanyjával való kapcsolatához; ez olyan mértékben meghatározó, hogy egyszerűen nem lehet kikerülni – foglalta össze tapasztalatait dr. Battonyai Tünde pszichiáter szakorvos. – Az anya-lánya kapcsolat különösen meghatározó, hiszen nem csak a legfontosabb kapocs az anya által közvetített szeretet és elfogadás miatt, de az összes alapvető női mintánkat tőle kapjuk: hogyan éljünk meg a nőiségünket, hogyan viszonyulunk a párkapcsolatunkhoz, majd később a gyerekeinkhez” – tette hozzá.
Így már egyértelmű a lánygyerekkel való kapcsolat súlya, nehézsége, amire a pszichiáter egy egyszerű példát hoz: „Mindenki tapasztalhatja, hogy legyünk bár felnőttek, bárkinek a szurkálódását sokkal könnyebben viseljük, akár még a párunkét is, mint ha az anyánk tesz megjegyzést valamire. Az ő véleménye azonnal mélyre ér, és sokkal nehezebb elengedni” – mondta.
„Ebből a szempontból a működéseink zöme automatikus, nem is vagyunk tudatában, hogy ezeket az anyánktól kaptuk, és mi is továbbadjuk. Csak néha ugrik be, hogy kimondunk valamit, és hirtelen olyan, mintha az anyánk hangját hallanánk, vagy odaszólunk a gyereknek, és előjön, hogy ezt pont olyan hangsúllyal mondtuk. E mellett vannak azok a dolgok, amiket a gyerekünknek tudatosan nem akarunk átadni; amibe sokan belefeszülnek, és végül átesnek a ló túloldalára” – magyarázta dr. Battonyai Tünde.
Szerinte ugyanakkor egyre inkább tudatában vannak a nők a hozott minták meghatározó voltának, és próbálnak tudatosan dolgozni magukon. „Persze ebben is van, aki túlzásba esik, mert ő akar lenni a legjobb anya. De az biztos, hogy a szülés után sokaknak megváltozik az édesanyjukkal való viszonyuk: sokan közelebb kerülnek egymáshoz, mert már anyaként működve utólag sok mindent megértenek, míg másoknál negatív dolgokat hoz elő, és már szülőként nem értik, »hogyan tehette« velük ezt vagy azt” – mondta.
Amikor valami hiányzik...
Andrea kapcsolata is ellentmondásos volt édesanyjával, de később mégis pozitív irányba tudták ezt fejleszteni. „Nagyon lelkiismeretes édesanyám volt, sokszor még túlzásba is esett: ha kicsit késtem, már kinn várt a sarkon. A tesóm és én a lehető legnagyobb rendben és békében nevelkedtünk, visszagondolva mégis úgy érzem, sosem volt bensőséges kapcsolatom az anyámmal – idézte fel kétgyermekes szegedi olvasónk, Andrea. – Nincs emlékem arról, hogy igazán odabújtam volna hozzá, és nem volt köztünk az az igazi barátnős, kibeszélős viszony, soha nem éreztem késztetést, hogy vele osszam meg a bánatomat” – mondta.
„Elsős gimnazista voltam, amikor elhagyott minket egy másik férfi miatt. Apukám teljesen összeomlott, hónapokig ápoltuk, én pedig őszinte megvetést éreztem az anyám iránt. Eltelt jó pár év, mire beszélgetni tudtam vele, aztán a kapcsolatunk, bármennyire hihetetlen, később egyre jobb lett. Ma már két gyerekem van, egy öt- és egy nyolcéves, és ha problémám van, általában anyut hívom fel, mindenre tud valami okosat mondani. Úgy hozta az élet, hogy tulajdonképpen felnőttként lett normális kapcsolatom az anyámmal, és ezt nagyon sajnálom – vont mérleget Andi, aki mint mondja, tanult a rossz mintából. – Mindig komolyan veszem a gyerekek problémáját, ha figyelmesen meghallgatjuk, ők el fogják mondani, mi van velük. És amikor csak alkalmam adódik, mindig megölelem és megpuszilom őket” – tette hozzá.
Feldolgozhatatlan problémák az örökség
Másoknál is előfordul, hogy hasonlóképp a szülők összekuszálódott sorsa miatt gyerekként sérül az édesanyjukkal való kapcsolatuk, viszont később sem tudják rendezni soraikat, egy életen át cipelik a terheket. „Válóperes ügyvédként az édesanyákat és az édesapákat egy krízishelyzet kellős közepén, a család szétesésének időszakában ismerem meg. Ilyenkor sokkal erőteljesebben megmutatkozik a felek személyisége, látásmódja, értékrendje, kötődése a környezetéhez, mintha sima hétköznapi emberként találkoznánk. Mindkét szülő viselkedése meghatározza, hogy a gyermekek hogyan élik meg ezt a válságot, de azt tapasztalom, hogy bizonyos életkorokban az anyai hatás sokkal meghatározóbb” – mondta dr. Illés Blanka családjogász, a Nők Lapja Café bloggere.
„Csecsemő- és kisgyermekkorban természetes az anyával való szimbiózis, az édesanya minden rezdülése, kimondatlan érzelme is negatív vagy pozitív irányba befolyásolhatja a gyermek lelkivilágát. Egy 4-5 éves gyermekre – aki már az ödipális korszakba lépett – az ellenkező nemű szülő viselkedése van sokkal nagyobb hatással. A kisiskolás korú gyermek viszont lojalitásra törekszik mindkét szülő felé, tehát itt az anyának és az apának együtt kell működniük, ha erre nem képesek, a gyermeken komoly szorongás jelei mutatkoznak. Ez addig fajulhat, hogy nagyjából 9-10 éves kortól a haragjuk erőteljesen ez egyik szülő felé fordul, ha az anya nem kezelte jól ezt a válsághelyzetet – magyarázta a többek közt gyermekelhelyezési ügyekre szakosodott ügyvéd. – A gyerekek ilyenkor teljesen elutasíthatják a már különélő édesapát, ezzel pedig feldolgozhatatlan sérülések keletkezhetnek a pszichés fejlődésükben, egy életre meghatározva a leendő párkapcsolataikat” – tette hozzá.
Van, aki pont úgy csinálná
Szilvia viszont egyértelműen pozitív „csomagot” kapott otthon, de kiderült, olykor ez is húzza az ember vállát. „Azt hiszem, rendkívül nehéz és rendkívül jó dolgom van egyszerre. Minden lelkiségem, a teljes érzelmi életem édesanyámtól származik: ahogyan szeretek, ahogyan engem »szeretni kell«, amitől félek, amitől megijedek, ami elszomorít, mindaz, amiben a szív ott van. Egyfajta hiperérzékenység ez, ami hátramaradt a gyerekkoromból, azt is mondhatnám, »túl jó volt«, olyan jó volt, hogy azóta is hiányzik – magyarázta, majd rögtön hozzátette, mennyire hálás érte. – Fogékonnyá tett olyan finom részletekre, olyan rejtett kincsekre, amilyenből kevés van ma a világban, viszont azt gondolom, nehéz teher, mert sebezhetővé tett, kiszolgáltatottá attól a szeretettől, amit tőle kaptam, kapok: túl nagy a kontraszt a régi otthoni béke és a mai külvilág között.”
Menyasszonyként Szilvia már a babát tervezgeti, életének ebben a szakaszában az anyai minták különös jelentőséget nyernek. „Milyen mintákat kaptam tőle? Csak jelzőkben: szelídség, gondoskodás, odafigyelés, melegség, meghallgatás, intelligens segítés, feltétel nélküli szeretet anyaként. Én amúgy nem hiszem, hogy a »gyereknevelésben« lehet bármit is tudatosan csinálni, bár erről a többség meg van győződve. Senki nem tud kibújni a bőréből, tudatosan ilyen vagy olyan anya lenni. Olyan anyák vagyunk, amilyen emberek, a gyerekre meg egy komplex érzelmi közeg hat, nem ez vagy az a jó tanács, ez vagy az a módszer. De nem bánom, hogy ebben a bizonyos túlérzékenyítő szeretetben töltöttem az első tíz-húsz (meg tulajdonképp az összes) évem, szerintem én is meleg lelkiséget fogok átadni. Csak remélni tudom, hogy az én gyerekem nálam erősebb egyéniség lesz, de azt nem akarom, hogy páncélozott legyen, gyanakvó vagy védekező a világgal szemben. Azt szeretném, ha szíve lenne és lelke, még ha nehéz is” – mondta.
(Forrás: nlcafe)
Egy kapcsolat általában meséhez illően indul, nagy virágcsokrok, széles mosoly, kedves bókok, kacér kijelentések, meghitt összebújások, szenvedélyes szeretkezések, de mi történik ezután? Miért fordul akár az ellenkezőjébe? Hogyan alakul a mesében lévő szereplők sorsa? Egyáltalán mi az a szerelem? Az érzés, mely bennünk munkálkodik, jóllehet más váltotta ki belőlünk.
