NŐK

Látogatók száma

2013. szeptember 28., szombat

A házasság 3. éve a legboldogabb


Az is kiderült, hogy melyik a legnehezebb.
A házasság 3. éve a legboldogabbEgy Nagy-Britanniában készült kutatásban kétezer, házasságban élő embert kérdeztek ki, és a válaszaik alapján megállapították, hogy általában a házasság 3. éve a legboldogabb. 

A házaspár kapcsolata addigra megerősödik, elfogadják egymás hiányosságait is, és gyermeket vállalnak, vagy legalábbis már tervezik. Anyagilag is akkorra jönnek egyenesbe, kialakulnak a költségek megosztásának szokásai, illetve - optimális esetben - élvezni tudják a két fizetés előnyeit.

A tanulmány megállapította azt is, hogy a legnehezebb a házasság 5. éve: meg kell küzdeni a fáradtsággal, a növekvő terhekkel, illetve a gyereknevelés kihívásaival is, ez mind próbára teheti a kapcsolatot. A kutatók megerősítették továbbá azt is, hogy a házasságban valóban a 7. év a vízválasztó: akik az után is együtt maradnak, azok előtt megnyílik az út a hosszú, boldog házasság felé. 
Minden tizedik válaszadó úgy nyilatkozott, sohasem gondolta volna, hogy a házasság ennyire nehéz lehet, míg mások bevallották, hogy az esküvő után éltek meg egyfajta érzelmi összeomlást. A kutatás résztvevőinek egyharmada érzi úgy, hogy nem kap elég szeretetet a házasságában, míg minden ötödik válaszadó megbánja olykor, hogy megházasodott.


(Forrás: nlcafe)

Egyedi fenykepes ajandekok