NŐK

Látogatók száma

2016. február 27., szombat

Virághoroszkóp


A virághoroszkóp a numerológia elvein alapul. Nem számít, hogy melyik évben születtél, de még a hónap sem, kizárólag a nap. Érdekes információkat ad meg rólad, hiszen a megfelelő virágokat szigorú kritériumok alapján választották ki. Ismerd meg a személyiségedet, életpályádat, s tudd meg, hogy mit kell tenned a boldogságért!


Képtalálat a következőre: „napraforgó”
Napraforgó
Ha a születésnapod: 1., 10., 19. vagy 28. 
A Napraforgó nagyon nagylelkű teremtés.Tele van energiával, könnyen barátkozik, mindenkivel megtalálja a közös hangot, kellemes társaság. Körbelengi egy különleges kisugárzás. Hajlamos azt hinni, hogy mindent ő irányíthat, ebből lehetnek problémái. A harmóniára törekszik, az egyensúlyért küzd, sokszor erején felül teljesít, hogy tökéletesíthesse saját magát és megszabadulhasson a hibáitól. Könnyen kimászik a nehéz helyzetből is, s ő kerül ki győztesen minden csatából, ezért is csodálják annyian.
A szerelemben az ösztöneire kell hallgatnia, s meg fogja találni azt a személyt, aki egyenrangú társa lesz. Figyelnie kell arra, hogy ne rendelje maga alá partnerét! 
Illik hozzá: Bazsarózsa, Búzavirág, Orchidea.

Képtalálat a következőre: „bazsarózsa”
Bazsarózsa
Ha a születésnapod: 2., 11., 20. vagy 29.
Bazsarózsa mindig követi azokat az elveket, amiket ő maga határozott meg. Következetes, még akkor is, ha nagyon nehéz helyzetbe kerül emiatt. Sokan ezért vaskalaposnak, rugalmatlannak tartják, ami nem csoda, hiszen sosem enged a 21-ből. Ha rábíznak egy feladatot, azt maradéktalanul teljesíti, s a határidőket is mindig betartja. Nyugodt, gondmentes életre törekszik, amit apránként, lépésről lépésre épít fel.
Már szinte párkapcsolat-függő, nem tudja elképzelni egyedül az életet. Szenvedélye olykor átcsap birtoklási vágyba, néha pedig már idegesítően gyengéd, ezért nem könnyű hozzá alkalmazkodni.
Illik hozzá: Bazsarózsa, Búzavirág, Orchidea, Pipacs, Margaréta.


Boldogasszony papucsa
Ha a születésnapod: 3., 12., 21. vagy 30.
A Boldogasszony papucsa állandóan pörög, nem tud hosszabb ideig egy helyben maradni. Szüksége van a változásra, mert ebből érzi, hogy folyamatosan mozgásban van. Nem szereti a szabályokat és a kötelező programokat, ki nem állhatja, ha korlátozni akarják az alkotásban, vagy elveszik tőle a szabad akaratát. Mindenre nyitott, kíváncsi, de sokszor felületes, ebből adódhatnak problémái.
A szerelemben is mindig az újra vágyik, ezért igazából sosem kötelezi el magát. A hűség számára nem azt jelenti, mint másoknak, ezért jobb, ha előre közli a partnerével, hogy ne számítson sírig tartó kapcsolatra.
Illik hozzá: Pipacs, Rózsa, Boldogasszony papucsa.


Kapcsolódó kép
Búzavirág
Ha a születésnapod: 4., 13., 22. vagy 31.
A Búzavirág minden szempontból hűséges. Legyen szó párkapcsolatról, barátságról, munkáról, a végletekig kitartó. Szereti a rendet, imád szervezkedni, sokszor kifejezetten le kell állítani, hogy ne variálja át mindenki életét. A meglátásai nagyon jók, ám a gyakorlatba való bevezetéssel vannak problémái. Sokkal tapintatosabbnak kellene lennie.
Nehezen talál rá a Nagy Ő -re, hosszú folyamat és keresés eredménye, de ha révbe ér, többé nem kell aggódnia. Nem tudja jól meghatározni az érzelmeit, de a megfelelő személy mellett ezzel már nem lesz probléma.
Illik hozzá: Búzavirág, Margaréta, Bazsarózsa, Pipacs.

Képtalálat a következőre: „nőszirom”
Nőszirom
Ha a születésnapod: 5., 14. vagy 23.
A Nőszirom rendkívül alkalmazkodó, ezért is szeretik annyira társaságban, na és persze éles esze és kimagasló intelligenciája miatt. Arra azonban vigyázni kell, nehogy valaki megsértse, mert egyik pillanatról a másikra dühöngő fúriává válhat. Nem szereti, ha megvonják tőle a szabad döntés lehetőségét. Néha nem ártana egy kis türelmet gyakorolnia.

Imád flörtölni! Kitűnő humorérzékével és frappáns szövegével bárkit levesz a lábáról. A csábítás művészetét magas fokon elsajátította, de néha túl megy bizonyos határokon. Társával egyenrangúnak kell lennie, olyan párt keres, akivel tud beszélgetni is.
Illik hozzá: minden virág


Kapcsolódó kép

Pipacs
Ha a születésnapod: 6., 15. vagy 24.
A Pipacsnak nagyon jók az ösztönei. Szinte mindent megérez, ezért nem nagyon lehet titkolózni előtte. Érti a testbeszédet, s ráhangolódik a másik lelkének rezdüléseire is. Gyakran ábrándozik, ebből adódóan nagyon érzékeny is. Ha kicsúszik a lába alól a talaj, inkább elrugaszkodik a valóságtól és az álmok világába menekül. Nem áll távol tőle az önpusztítás, ezért oda kell figyelni rá!
Párkapcsolatában nagyon romantikus, párja különlegesnek érzi magát mellette. Szinte üldözi a szerelmet, akár többször is házasodik, ha korábbi partnerével megromlott a viszony. Egy eszménykép lebeg előtte, s érzékiségének köszönhetően akár a valóságban is megtalálhatja.
Illik hozzá: Rózsa, Boldogasszony papucsa. Orchidea 

Kapcsolódó kép

Orchidea
Ha a születésnapod: 7., 16. vagy 25.
Az Orchidea nagyon érzékeny és érzelmes. A végletekig becsületes, s nagyon szomorúvá teszi, ha neki csalódnia kell valakiben, vagy megpróbálják átverni. Menekül a konfliktusok elől, mert mindent a szívére vesz. Bármikor hajlandó segítséget nyújtani, ha erre kérik. A hétköznapokon csendes, magányos, zárkózott embernek tűnik azok szemében, akik nem ismerik. Célja, hogy egy stabil, boldog családja legyen.
Nem áll össze bárkivel, nagyon igényes a társára, hiszen nem mindegy neki, hogy kivel látják. A hűség az abszolút mérvadó számára, mély érzelmeket táplál kedvese iránt, nyugodt, kiegyensúlyozott párkapcsolatra törekszik.
Illik hozzá: Napraforgó, Boldogasszony papucsa. Margaréta


Kapcsolódó kép

Margaréta
Ha a születésnapod: 8., 17. vagy 26.
A Margaréta rendkívül állhatatos, mindig ragaszkodik az elveihez, s az eredeti elképzeléshez. Mégsem lesz ellenszenves mások szemében, talán a vakmerőségének köszönhetően sokan felnéznek rá. Igénye, hogy időről időre kicsit egyedül legyen, ilyenkor teljesen bezárkózik, s csak magára koncentrál. Nincs sok barátja, de rájuk mindig számíthat. Óvatos, folyton gyanakodik, ami akár paranoiássá is teheti.
A szerelemben fontos számára a gyengédség, adni és kapni is szeret egyaránt. Nem a szexualitás a meghatározó kapcsolataiban, inkább az érzelmekre épít. Sokat csalódik, amire megtalálja az Igazit, de onnantól kezdve teljes lesz az élete.
Illik hozzá: Búzavirág, Bazsarózsa, Pipacs, Napraforgó, Rózsa

Képtalálat a következőre: „rózsa”
Rózsa 
Ha a születésnapod: 9., 18. vagy 27.
A Rózsa nagyon heves természetű, hamar felpaprikázza magát. Mivel előbb nyitja ki a száját, mint gondolkodik, sokszor keveredik kellemetlen helyzetbe. A családja szent számára, szerettei abszolút számíthatnak rá. Komoly erkölcsi rendszere van, sokszor megítél másokat, pedig ő sem hibátlan. Célokat tűz ki maga elé rövid és hosszú távon, s egytől egyig meg is valósítja őket.
A szerelemben nem túl kitartó, nincsenek hosszú kapcsolatai. Lételeme az erotika, szenvedélyes, heves és fékezhetetlen. Nem túl óvatos, a kezdeti fellángoláskor szinte mindenét odaadja a szerelemének, s ő is ezt várja el viszont.
Illik hozzá: Pipacs, Boldogasszony papucsa

(Forrás: http://szivarvany-auracentrum.hu )

2016. február 5., péntek

„A férjem minden kemoterápián ott ült mellettem, és fogta a kezem” – Koller Katalin, Miss Hungary 2007

Fotós inkább ne jöjjön – mondta Katalin, amikor felhívtam, hogy az interjú időpontját egyeztessük. Volt már, hogy hallottam ezt a mondatot, de egy szépségkirálynőtől váratlan volt. Épp kemoterápia után vagyok – folytatta Katalin. Ettől kezdve nem versenyről és koronáról beszélgettünk – a Miss Hungary sorozat eddigi legnehezebb pillanatai következtek. Kati története.
Három éve találtam a jobb mellemben egy pici csomót. Azonnal elrohantam mammográfiára. Megvizsgáltak, de nem láttak semmit, sőt a főorvos asszony elég pikírt stílusban elküldött azzal, hogy ilyen fiatalon nagyon kicsi az esély egy daganatra. Egész pontosan azt mondta, „ne húzzuk egymás idejét”. Rá másfél évvel a bal mellemben találtam egy apró csomószerűséget, de ekkor már bizonytalan voltam, arra gondoltam, talán csak egy izom- vagy nyirokcsomó. Nem mentem rögtön orvoshoz. Akkoriban szerveztük az esküvőnket, ami eléggé lekötött.

Augusztusban férjhez mentem, de nászútra már nem jutottunk el.

Azt kezdtem érezni, hogy húzódik a karom, és nem múlik el. A következő tünet a köhögés volt – hányásig fulladoztam, és nem segített semmi. Kivizsgáltak, és ekkor már látszott az elváltozás a mellemben. Mintát vettek, és a szövettan kimutatta, hogy rosszindulatú daganatom van. Nem ijedtem meg túlzottan, tudtam, hogy a rák ma már gyógyítható, és hallottam többekről, akik tünetmentesek. Azt mondtam, rendben, jöjjenek a kezelések, akár sugár vagy kemoterápia, túl leszünk ezen is. Továbbküldtek CT-re, ahol a biztonság kedvéért a teljes testemet „átvilágították”. Ilyenkor az a menet, hogy a leletet átküldik egy orvosi bizottságnak, ők elemzik, és mondják el az eredményt. Felültem a vizsgálón, öltözködtem, és már mentem volna, amikor odajött hozzám az, aki a vizsgálatot végezte, megfogta a kezem, és azt mondta, nem azt látta, amit szeretne. És hogy csak arra kér, ne higgyek az orvosoknak, bármit mondanak majd.

„Nagyon kemény menet előtt áll, de higgyen benne, hogy sikerülni fog!”

Ezután mentem a bizottság elé. Sok ember ült körben, középen egy üres szék. Kivetítették a felvételemet, és egy fiatal, agilis orvos mutogatott rajta gyors tempóban, mint valami prezentáción: „A negyedik stádiumban járunk. Öt áttétünk van: tüdő, máj, mellhártya, nyirokrendszer és csontok. Ennyit tudok elmondani.” Ott álltam leforrázva, és csak annyit tudtam kinyögni: Értem, de mit tegyek, mi az út a gyógyulás felé?
Koller Katalin, Miss Hungary 2007
Koller Katalin

„Itt nincsen szó gyógyulásról, értse meg. Keresse fel az onkológusát.”

Ennyi volt az egész. Volt bent egy pszichológus lány is, aki utánam jött a folyosón, és könnyes szemmel mondta, hogy tudja, ez milyen nehéz, és ha bármiben tud, segít. Csak hát úgy tűnt, jobban ki van borulva, mint én, szóval nem az volt az első gondolatom, hogy hozzá forduljak. Ezután az onkológusomtól megtudtam, hogy a májamban ötcentis a daganat, tele van a tüdőm, és az összes csontomon áttét van. Műteni nem lehet, de kemoterápiával megpróbálnak nyújtani valamennyit az életemen. Így mondta: „mindketten tudjuk, hogy ez egy halálos betegség, és hogy mi lesz a vége”. Kérdeztem, hogy mivel számolhatok? Évekkel? „Hááát, igen. Meglátjuk, mi lesz két év múlva.”

Volt pár átsírt éjszakánk a férjemmel. Sírtunk anyukámmal is. De ők egy percig sem hitték el ezt az egészet, és én sem.

Megijedtem, összeomlottam, de valahogy felvérteződtem elszántsággal, hogy márpedig sikerülni fog. Abbahagytam a munkát, és elindultak a kemoterápiás kezelések. Fél éven át hetente kaptam, összesen huszonhetet. A férjem és az édesanyám végig mellettem voltak, pedig nagy megpróbáltatás lehetett nekik, hogy akkor sírjanak, amikor nem látom.

A férjem minden kemoterápián ott ült mellettem, és fogta a kezem, amikor hullani kezdett a hajam, ő borotválta a fejemet.

Azelőtt fenékig érő hajam volt, de ez már nem érdekelt. Arra gondoltam, most legalább mindenféle hajszínt kipróbálhatok... A kemó mellett számtalan fronton támadtunk. Energetikai kezelések, kineziológus, vizualizációs technikák, étrendi változtatások… Minden reggel és este hosszasan elképzeltem, ahogyan az egészséges sejtjeim megtámadják és legyőzik a daganatos sejteket. De legalább ilyen fontos volt, hogy rájöjjek az okokra. Hiszen mindannyiunkban vannak rosszindulatú sejtek, csak van, akiben aktivizálódnak, és van, akiben nem. Arra gondoltam, hogy ha rájövök, hogy velem miért történt ez, akkor talán vissza tudom fordítani a folyamatot.
Engem keményen neveltek, nagyon magasra volt téve a léc. Mindig ötöst kellett hozni, két középfokú nyelvvizsgával érettségiztem, mert… mert meg kellett csinálni. Zongoráztam, énekeltem, tanulmányi versenyeket és sportversenyeket nyertem. Otthon ezért nem azt a fajta elismerést kaptam, amire vágytam, és azt hiszem, ezt próbáltam begyűjteni a világból, ezzel próbáltam szeretetet kapni. Azt hittem, hogy teljesítmény és szeretet összefüggnek. Csakhogy nem lehet mindenkinek megfelelni, ez nekem sem ment, sőt sokszor előfordult, hogy minél jobban teljesítettem, annál több negatív reakciót kaptam. Azt hiszem, ennek a maximalizmusnak és az abból jövő stressznek köze lehetett ahhoz, hogy ez a betegség kialakult nálam.
„Emellett igyekeztem rendbe tenni a kapcsolataimat. Olyanokat kerestem meg, akikkel rég nem beszéltem.”
„Emellett igyekeztem rendbe tenni a kapcsolataimat. Olyanokat kerestem meg, akikkel rég nem beszéltem.”

Mindenkiben sok felgyülemlett sérelem van, csak nem veszünk róluk tudomást, pedig ezek is mérgeznek. Mára elmondhatom, hogy nem maradt haragosom, és mindenkinek meg tudtam bocsátani.

De főként… élni akartam.
Minden héten ott voltam a kemón. Ez tulajdonképp egy intenzív gyógyszeres kezelés. Egy teljes nap, aminek a legnagyobb része várakozással telik. Reggeltől kezdve mennek a vizsgálatok, aztán bejutsz az orvoshoz, kiírják a kezelést, majd beülsz egy nagy terembe, másokkal együtt, ahol órákon át csöpög mindenkinek az infúzió. Főleg nők voltak ott. Ötvenesek-hatvanasok, de találkoztam velem egykorúval, várandós anyukával, tizennyolc éves fiúval is. Nagyon sokan meg vannak zuhanva köztük. Volt, aki azt mondta, csak azért jár ide, hogy életben tartsák. Egy nő elmesélte, hogy az anyukája negyvenhét éves korában halt meg, ő most negyvenhét, diagnosztizálták, és tudja, hogy meg fog halni. Van, aki elkezdi szervezni a temetését, mások terveket szőnek. Ilyen voltam én is.

Az első negyedéves ciklus utáni kontrollon negatív leletet kaptam.

Azt mutatta, hogy eltűntek a daganatok. Ezután még egy ciklus következett, ami szintén negatív eredménnyel zárult. Végül leálltunk a terápiával, és szeptember óta újra nő a hajam.
Mondják, hogy fontos a hit, de én nem ’hittem’, hanem egy idő után ’tudtam’. Az elején reménykedtem, utána hittem, most pedig már tudom, mert megtapasztaltam, hogy a vonzás törvénye működik. Ha hisszük, hogy jó dolgok történnek velünk, akkor úgy is lesz.

Igazából nem a betegséggel kell ilyenkor szembenézni, hanem saját magunkkal.

Betegségnek hívjuk, mert nincs rá más szavunk, de inkább egy jelzés.
Biztos vagyok benne, hogy az életünk csak egy gyönyörű díszletek között zajló epizód, amit néha túlértékelünk, és túl sokat rugózunk olyan dolgokon, amik valójában nem fontosak.

Tervezzük a jövőt, közben nem éljük meg a jelent, és így múlik el az életünk.

Én mindig nagy tervező voltam, de most már sokkal lazább vagyok, nem ragaszkodom foggal-körömmel semmihez. Érdekes, hogy azóta mintha a dolgok könnyebben megvalósulnának. Számtalan álmom vált valóra csak az elmúlt egy évben. Láttam a sarki fényt, kutyaszánoztam, kiugrottam repülőből…

Meg kell tanulnom szeretetet adni magamnak és nem másoktól várni.

Azzal foglalkozni, hogy ki is vagyok valójában, és mi az, ami igazán boldoggá tesz. Értékelni, hogy nagyszerű emberek vesznek körül, és hogy milyen jó dolgok vannak az életben. Valamilyen szinten még hálás is vagyok azért, hogy gyökeresen meg tudott változni az életem, mert így végképp gyönyörű minden naplemente és minden virág, és örülök minden percnek, amit a szeretteimmel tölthetek. Ezt persze az ember valahol tudja, de nem biztos, hogy e szerint is él.
Isten állítólag magányos, és mi vagyunk azok, akiken keresztül megismeri az életet. Egy intelligens energia, ahonnan mindannyian jövünk, és ahová majd visszatérünk, és ami az által fejlődik, amit itt, rajtunk keresztül lát. Én megtapasztaltam, megéreztem ezt az energiát, azt, hogy bennem is ott van, hogy mindenkiben ott van, és lehet kérni, kapni, használni, továbbadni.
Az a két kifejezés, amit a leggyakrabban hallottam az orvosoktól: „a nagy számok törvénye alapján”, és „a tudomány mai állása szerint”. Csak hát a statisztikák nem veszik figyelembe a különbségeket. Azt, hogy aki nem akar élni, azt a legjobb orvos sem tudja meggyógyítani, és „a nagy számokban” ők is benne vannak.

A legrosszabb, amit tenni lehet, ha azt mondják egy betegnek, hogy meg fog halni.

Szerencsére egyre több olyan orvossal találkozom, aki támogatja az alternatív módszereket, aki megfogja a kezem, vagy azt mondja, „kislány, nem lesz semmi baj”.
Azelőtt reméltem a legjobbat, de készültem a legrosszabbra. Ma már nem készülök a legrosszabbra, és nem is kell. Értem az embereket, amikor sajnálnak, de ez nem segít, és nincs is rá okuk.
Katalin és férje Dávid
Katalin és férje, Dávid

Csodás életem volt, és ezután is az lesz, sőt még csodásabb, mert szabad lettem.

Ha egyszer farkasszemet nézel a halállal, és nem pislogsz bele, akkor egészen megváltozik a hozzáállásod az élethez, de a halálhoz is. Nekem már semmilyen félelmem nincs a halállal kapcsolatban. Akkor jön el, amikor el kell jönnie.

Nem az számít, hogy minél tovább éljünk, hanem hogy minél tartalmasabban.

Egy ilyen betegség után kulcsfontosságú minél gyorsabban megerősíteni a szervezetet, mert a kemoterápia „kiürít” minden jót is. Ritkán eszem húst, akkor is szárnyast vagy halat. Nem fogyasztok cukrot, lisztet, kávét, alkoholt. Hiszek benne, hogy ha elég vitaminnal és ásványi anyaggal töltöm fel, a szervezetem egyszerűen nem tud annyira legyengülni, hogy visszaessek.
Egykor a tánc volt a munkám, és a szenvedélyem is, de már nem hiszem, hogy visszatérek. Az izmaim nagyon bemerevedtek, most egy spárga is kihívás. Kevésbé stresszes elfoglaltságra van szükségem. Még nem tudom, mi lesz az… Nagyon szeretek fotózni, lovagolni, sminkelni…
Az orvosok szerint nem lehet gyerekem, de én biztos vagyok benne, hogy lesz. Egyébként is úgy terveztük, hogy az esküvő után egy-két évvel jöhet a baba, hát akkor most három-négy lesz belőle. És ha sikerül, biztos, hogy egészen más szemlélettel fogom nevelni őt.
„A férjem minden kemoterápián ott ült mellettem, és fogta a kezem” - Koller Katalin, Miss Hungary 2007
Koller Katalin harminchárom éves, Szentendrén él. Nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, négy nyelvvizsgája van. Huszonnégy éves volt, amikor szépségkirálynőnek választották élete egyetlen hazai szépségversenyén – sikerében valószínűleg nagyban közrejátszott táncos múltjából adódó tartása, kidolgozott izomzata, színpadi magabiztossága. Az ezután automatikusan következő nemzetközi megmérettetésen elnyerte a Miss Europe, és a Miss Bikini World címeket. A verseny után rendezvényszervezőként helyezkedett el, majd profi táncosként magyar bajnoki, Európa-bajnoki és világbajnoki szintre jutott több stílusban és kategóriában, egyéniben, párosban és csapatban is. Számtalan hazai és nemzetközi koncerten, show-műsorban, turnén, tévéműsorokban szerepelt nem egyszer telt házas sportcsarnokok színpadán vagy több milliós nézettségű élő adásokban. Szintén táncos férje, Dávid egy thaiföldi turnén, show közben kérte meg a kezét.
(Forrás: nlcafe.hu)