NŐK

Látogatók száma

2010. november 14., vasárnap

AZ ÁLLANDÓSÁG CSAPDÁJA. MERJ VÁLTOZTATNI AZ ÉLETEDEN!


Nem úgy halad a karriered, ahogy tervezted? Nem érzed jól magad a munkahelyeden, de félsz változtatni? Szeretnéd megvalósítani önmagad, de nem tudod, hogyan vágj bele? Most megmutatjuk, hogy léphetsz ki az állandóság csapdájából!
Nemcsak a hosszú távú terveink, de minden cél vagy álom, ami valaha is megfordult a fejünkben, fontos szerephez juthat az életünkben. Átformálhatja a gondolkodásmódunkat, életszemléletünket, akár még az életpályánk irányát is megváltoztathatja. Persze csak akkor, ha kitartóan dolgozunk a megvalósításon, és nem hagyjuk, hogy hiba csússzon a gépezetbe. Sajnos sokszor mégis megesik, hogy nem bízunk eléggé magunkban, hogy bagatellizáljuk saját képességeinket, lebecsüljük a külső erőforrások szerepét, vagy hagyjuk magunkat meggyőzni céljaink képtelenségéről, így a nagy terv pillanatok alatt a "sosem történt meg" élmények közé kerül. Aztán öt-tíz-húsz év múlva egyszer csak arra ébredünk, hogy valami nem stimmel velünk. Nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, szorongunk és határozottan érezzük: változásra vágyunk, ki akarunk lépni ebből a zavaró stagnálásból, mert nem azt csináljuk, amit szeretnénk, nem úgy, ahogy elképzeltük, és nem azzal, akire vágytunk. Ez az eszmélős időszak hemzseg a nyugtalanító kérdésektől: le lehetne lépni, és újrakezdeni mindent elölről? Szabad változtatni? Képesek vagyunk újratervezni az életünket? A lelkiismeretünk, a kötelességtudat és a társas normák legszívesebben elnapolnák ezeket a kérdéseket, de nekünk elhiheted, mindegy mikor jön a változtatás igénye: érdemes nekivágni!
Félsz, hogy nem sikerül majd kitörnöd az állandóságból? Ezt a problémát nem oldhatjuk meg helyetted, de azért adunk néhány ötletet, ami segíthet erőre kapni!


1. Diagnosztizáld önmagad!


Első menetben mindenképp ülj le egy csésze teával, és őszintén valld be magadnak, melyik az az életterület, amit nem érzel a sajátodnak, amin alakítani szeretnél kicsit. Miért szeretnéd a változást? Mióta érzed, hogy szükséged van rá? Miért alakultak így a dolgok? Mi zavar a legjobban ebben a helyzetben? Mennyire sürgős a változás?


2. Merj nagyot álmodni!


Most ne befolyásoljanak az olyan részletek, mint anyagi helyzet, szülők-férj-gyerekek elvárásai, szokások. Csak hunyd be a szemed, és kérdezd meg magadtól, mit szeretnél. Kreatívabb munkát? Külföldön dolgozni? Nagyobb fizetést? Felsőfokú nyelvvizsgát? Új lakást? Oké, akkor most keríts egy kartonlapot, írd fel rá nagybetűkkel az álmodat, ragaszd ki az alkotást az íróasztalod fölé, és semmiképp se hagyd, hogy a kishitűséged levetesse veled! 


3. Tisztázd a vágyaidat a realitás függvényében!


Lépni szeretnél: diplomázni, továbbképzésre járni, másodállást vállalni, másik városba költözni, befektetni a spórolt pénzed. Mielőtt még sutba dobnád az ötletet, járj utána a részleteknek, hogyan valósíthatnád meg a tervet! Irány a pályaválasztási tanácsadó, a külön tanár, a munkaügyi központ, a munkaközvetítő oldalak, de kérd ki a könyvelő, az adott témában illetékes szakértő, és persze a családod véleményét is. Ha már minden részletnek utána jártál, írj pro és kontra listát: mennyire fájna neked a változás, mit veszítenél, mit nyernél vele, és ha megvalósul, hogyan hatna ez a hétköznapjaidra.
Tipp: Akkor se hátrálj meg, ha akadályba ütközöl, inkább próbálj meg új oldalról közelíteni a problémához.
.
4. Ne add fel!


A változás mindig hosszú távú folyamat, ezért ha belevágsz, ne várd az azonnali hatást. Oké, szuper, ha van elég spórolt pénzed, támogató rokonod vagy energiád ahhoz, hogy kilépj a hétköznapok állandóságából, de ne felejtsd el: fejben is rendbe kell raknod a dolgokat - e nélkül nem megy. Ha megvan a reális cél és már feltérképeztél minden lehetséges módot, amivel elérheted, akkor szükséged lesz még kellő önbizalomra, kitartásra, elhivatottságra, pozitív gondolkodásra, türelemre is. Persze nem dől össze a világ, ha elutasítják az önéletrajzod, vagy megbuksz a nyelvvizsgán, de hidd el, önbizalomhiányos állapotban, negatív hangulatban, kishitűséggel a zsebedben nehéz lenne folytatni a küzdelmet.
(Oláh-Szijjártó Linda, pszichológus)