MIÉRT HAGYTÁL EL? (Ágnes Vanilla)

SZAKÍTÁS( Keresztes Attila)

"Szakítás után már ne újíts fel régi kapcsolatokat, 

ne szervezz még egy búcsúlefekvést, 

újrakezdést, és ne alakíts ki "se veled-se nélküled" jellegű kapcsolatokat. 

Az élet teremt olyan helyzeteket, amikor választani kell. 

Ne menekülj el a döntés, a választás felelőssége elől."

(Popper Péter)

FÉLIG SEM SZERELEM

HAZUGSÁGAINK (Csernus doki szerint)

AZ ELME EREJE (TV2 - Napló extra)

SZEX ÉS HÁJASSÁG

Világos, hogy a szexuális vonzerő, vagy tetszés a természetben nem öncélú dolog, s nem úgy áll a dolog, hogy nem azért vonzó, mert szép, hanem azért vonzó és szép, mert rendelkezik a sikeres szaporodáshoz szükséges kellékekkel. Ha azonban összevetjük a középkor festményein fetrengő hájpacnikat a mai divatmodellek aszkéta alkatával, joggal kérdezhetjük, hol van itt az evolúció génekbe vésett tetszésindexe? Elintézhetnénk a kérdést azzal is, hogy a tudomány nem a perverz vonzalmakat vizsgálja, de mondhatnánk azt is, hogy majd meglátjuk, ki győz. 

De mivel megfelelő virtuális tér és valós idő áll rendelkezésünkre, el is mélyedhetünk egy kicsit a témában.
Úgy általánosságban, ha az evolúció végső mozgatója a szaporodás, világos, hogy mind a férfiakat, mind a nőket abból a szempontból vizslatja az ellenkező nem, hogy mit lehet kihozni belőlük.
Koncentrálva most a nőkre, az a kérdés, hogy mennyire fogamzóképes a nő, tutira ki tudja-e hordani magzatát, tudja-e majd szoptatni, s jó anya lesz-e. Vegyük még hozzá azt is, hogy egy férfinek azt is mérlegelnie kell, hogy mennyire tudja majd kivívni párja hűségét, s a nő árukészletével szemben megfelelő tőkeerőt tud-e felmutatni. Ha nem is témánk most a férfi, hogy ne hagyjunk e kérdésben nagyfokú bizonytalanságot hátra, a férfi tőkéje a genetikai állománya, eltartóképessége, szociális dominanciája, hűsége. Ezeket súlyozva össze kell adni és szorozni, majd négyzetre emelni, majd deriválni, és kijön a férfi tőkeereje. Ezt a női agy pillanatok alatt képes kiszámolni.
Visszatérve a nőkre, mindezeknek a szaporodási mutatóknak természetesen testi jegyei vannak, melyeket a nők ösztönösen igyekeznek kirakatba tenni, olykor némiképp eltúlozni, s onnantól már minden csak azon múlik, jó időben, megfelelő paraméterekkel bíró férfitől jön-e az ajánlat, s a kapcsolat létrejön.

Termékenységmutatók

A női termékenység egyik biztos jele az volna, hogy van már neki gyereke. De ezt a hímek nem szeretik, mert akkor energiáik jó részét más génjeinek felnevelésére kéne fordítani. Ezért a hímek egyéb termékenységjeleket vizsgálnak. A megfelelő nemi érettség és magas női nemi hormonszint vérvizsgálat nélkül az arcberendezésből és a testalkatból ítélhető meg. A széles járomcsont, a kicsiny áll és orrocska, a vastag ajkak a magas ösztrogénszintre utalnak.
A testalkat megítélésénél a következőket kalkulálja ki a férfi agy. Evolúciós adatbázisából tudja, hogy a női testnek minimum 15-20% zsírt kell tartalmaznia ahhoz, hogy termékeny legyen. Ez alatt a menstruáció el is maradhat, de ha nem, a fogamzóképesség akkor is veszélybe kerül. Persze nem mindegy, hogy valakinek a feje dagadt, vagy máshol hordja a zsírréteget. A legelőnyösebb, ha a zsírraktárak a csípőn, a fenéken, na és persze a mellben vannak. Erre mondják élveteg körökben, hogy "van mit rajta fogni". Persze, ha a dolog ilyen egyszerű volna, a legszebb nő a legkövérebb volna.
A megfelelő zsírpárna-felszereltség ugyanis arról tudósítja az agyat és a szaporodni vágyó férfit, hogy a nő jól táplált, van mit ennie. Ennek belső, hormonális közvetítője többek közt a leptin nevű hormon. Ha ennek az éhezés folytán lecsökken a szintje, lőttek az ovulációnak, mint azt látjuk a nagyon sovány anorexiásoknál. Ha viszont túl sok a zsír, mert túl sok az evés, akkor ez a leptin szint nemhogy magas volna, hanem lecsökken ismét, és ekkor megint csak lőttek az ovulációnak. A fogamzóképességi vizsgálatokban egyértelműen kijött az, hogy a normál testsúlytól, tudományosabban a normál testtömeg indextől (testsúly/magasság négyzete méterben) való lényeges eltérés lefelé vagy fölfelé meddőséget okoz.
Némi kis pletyka az evolúciós kutatások háza tájáról, hogy viták folynak azon, vajon a férfiak minek alapján döntenek. Az egyik iskola azt mondja, hogy a férfi lézeres pillantással megméri a nő csípő/derék arányát, és ha az 0.7 körül mozog, akkor a nő felkerül az elcsábítandók listájára. Egy másik vonulat szerint ez nem működhet jól, ugyanis az anorexiás csípő/derék aránya is lehet 0.7, tehát ez önmagában nem jelentheti a termékenység mutatóját. Szerintük sokkal fontosabb a testtömeg index mérlegelése. A két irányzat kibékítésére tett kísérlet természetesen az, hogy bizonyos testtömeg indexhatárok közt a kedvezőbb csípő/derék arányt mutató nők a vonzóbbak, ergo a termékenyebbek. Így a botsáska és a víziló kinézetű egyedek, dacára megfelelő arányaikra, a testtömeg index alapján ki vannak lőve.
Hogy a széles(ebb) csípő azért fontos mutató, azt jelzi, hogy a fiús lányok, bár lehetnek vonzóak, termékenységi mutatóik nem annyira kiválóak. Persze most ez úgy hangzik, mint amikor két sertéstenyésztő beszélget a kocáiról, de hát sajna ez a nyers valóság.

Visszatérve a korok divatjára

Hogy megértsük, hogy köp az evolúció levesébe a korok divatja, térjünk vissza a rubensi és rembrandti nőalakzatokra és a divatbemutatókon látható csontkollekciók kérdéskörére.
Az emberi szexualitás nem csak a szaporodásra van kitalálva, hanem az is a funkciója, hogy összetartsa az utódokat nevelő párokat. Vagyis a szex élvezet, és aztán éppen ezért tud eredeti céljával ellentétes módon is funkcionálni. Persze ez is csak az evolúció ördögi tervének része, hiszen elcsábulni és idegen nőket gyermekekkel megajándékozni tiszta nyereség evolúciós szempontból. Nehéz most elszakadnom ettől az izgalmas témától, de arra keressük a választ, mit esznek a férfiak a kövér és a sovány nőkön, mikor elvileg nekik a teljesen normális nőkre kéne hajtaniuk.
Az evolúció mindenre gondolt, csak arra nem, hogy teremtménye, az ember képes megváltoztatni élete feltételeit. A belénk épített kütyük pedig csak természeti feltételek mellett működnek jól. Pl. a soványság-kövérség normál körülmények közt jól szabályozott jelenség, nomád feltételek közt élő afrikai nők nemigen szoktak elhízni, egyrészt mert nincs akkora bőség, másrészt, mert állandóan fizikai munkát végeznek. Az elhízás modern jelenség, Amerika 61% százaléka túlsúlyos, a többi még dolgozik rajta.
Létezik a természetben egy jelenség, amit szupernormális ingernek nevezünk. Ha egy madárnak a fészke mellé odateszünk két tojást, amelyek olyan mintázatúak, mint az övé, de az egyik normál méretű, a másik meg ötször akkora, a madár az irreálisan nagyot próbálja meg fészkébe hurcolni. A nagy szemű nők és csecsemők, vagy a túlméretezett szemű Walt Disney figurák egyaránt vonzóbbak, mint az átlagos méretű malacszemekkel rendelkező egyedek. Nem véletlen, hogy a nők festékfelhordással próbálják növelni szem és szájméretüket: tipikusan a szupernormális ingerek iránti vonzalom rugóit akarják kipattintani a férfi agyakban.
E példák azt az állítást készítették elő, hogy ugyanez a szupernormális ingerhatás megjelenik a női test tömegének, vagy pl. a mell méretének megítélésében. Vagyis sok férfiben nagyobb vágyat gerjeszt a nagyobb test és a nagyobb mell, perverzeknél ez az extrém méretekig is elmehet.
Az evolúciós érvelés persze azt mondatja velünk, hogy a szupernormális ingerek megtévesztőek, és évmilliók alatt kiszelektálódtak, mint választási szempontok. Egyfelől ez igaz, másfelől kérdés, hogy volt-e rá lehetőség? Az elhízás, mint szupernormális inger valószínűleg túl későn, pár ezer éve jelent csak meg, s ilyen rövid idő alatt nem szelektálódhatott ki ez a szaporodási képességek szempontjából téves vonzalom. A nagy mell és a kövérség tehát a termékenység szupernormális ingerei, miként azt látjuk a willendorfi Vénusz esetében is.
A soványság, vagy karcsúság szintén szupernormális ingernek tekinthető, ugyanis a férfiak másik fontos szempontja a termékenység megítélésében a fiatalság. A fiatal nő egészségesebb, termékenyebb, erősebb, több gyermeket fog szülni. Tudjuk jól, hogy bizonyos életkor fölött csökken a fogamzás és az egészség utód valószínűsége.
A karcsúság-divat szintén túlhajtott szupernormális ingernek tekinthető tehát, mint pl. a férfiaknál a body building, ahol az erő olyan szupernormális testi jegyeire vágyik a férfi, ami a természetben soha nem fordul elő. A soványság, mint írtam, kifejezetten árt a termékenységnek, ugyanakkor a fiatalság/fiatalosság olyan önállósult értékké vált, amelynek egyik elfajulása a pedofilia, ahol már szó sincs a termékenység hajszolásáról, hanem sokkal inkább a fiatalság, mint vonzerő abszurditásáról.
Persze a fiatalságon túl a férfiakat vonzza az ártatlanság is, ezek általában együtt járnak. Az ártatlan és gyermekes arc azért olyan vonzó a férfiak számára, mert kiváltja a férfiben a támasznyújtás és birtoklás vágyát, továbbá az ártatlanság és érintetlenség garancia arra, hogy nem fog előkerülni valahonnan később a nő előéletéből egy idegen gyermek.
Összességében tehát a civilizációk megjelenésével az evolúció számára bekalkulálhatatlan mozzanat lépett elő, amely lazított kicsit a csáberő precíz mutatóin, most már nemcsak a termékenység a mindent elsöprő szempont.

Mi lesz veled emberke?

A szaporodási kedv és termékenység egyre csökken, a pornóipar, a pedofilia, a homoszexualitás fellendülőben. Kell-e aggódnunk? Lehet. Jó-e aggódnunk? Nem. A világ átalakulóban van, mindezek eddig is létező dolgok voltak, csak most felszínre kerültek. Ha az emberiség tényleg a vesztébe rohanna, úgysem tudnánk mi azt itt megállítani. De nem hinném, hogy erről van szó: a szexuális ízlés mélyén most olyan szempontok is előtörtek, amik korábban nem érvényesülhettek, mert erős szelekciós nyomás alatt álltak. Ha valaki kövér nők képeit szereti nézegetni, vagy imádja az anorexiás nőket, hát istenem. A nők többsége úgysem ezek közé tartozik, majd ők szaporítják tovább az emberiséget.
A szelekció pedig úgyis működik, ami hosszútávon nem kedvez egyik szélsőségnek sem, az anorexiás és a túlkövér nők korán halnak.
Az evolúció legyen velünk.
(Szendi Gábor)

FÉLELMÜNK TEREI - avagy bővebben a fóbiás szorongásról

A feszültség, a szorongás, a félelem jól ismert kellemetlenek érzések. Születésünktől fogva megtanuljuk, hogy hol, milyen helyzetekben és helyeken leselkedik ránk veszély és megtanulunk a fenyegető veszéllyel megküzdeni, azt elhárítani vagy elkerülni. A szorongás tehát egy kiváló jelzés, mely környezetünkhöz való adaptív alkalmazkodásban segít minket. Ez az a reakció, mely biztosítja az egyed számára a veszély felismerését és megteremti az arra való reagálás feltételeit, a fennmaradás lehetőségét, különböző természeti és tárgyi környezetben. Jelzés és felkészülés. Nehéz helyzetek megoldásához szükség van bizonyos mértékű szorongásra, túl nagy szorongás azonban megbéníthatja az embert. Egy valami biztos: a szorongás valamit jelez az egyén számára, lehet, hogy már nem egy támadó vadállat jelenlétét, hanem a belső bizonytalanságot, diszharmóniát.

A szorongás érzése tehát természetes. Akkor válik betegséggé, ha túlon-túl átszövi az egyén életét, túl gyakran jelentkezik, vagy olyan helyzetekben, melyek indifferensek, nem jelentenek fenyegetést. Ilyenkor elszakad eredeti, védő funkciójától, önálló életet kezd élni. Sok szenvedést okoz, zavarja, időnként akár megbénítja a személyt, aki ilyen szorongásos állapotban képtelen a helyzetnek megfelelően, ésszerűen cselekedni.

A szorongásnak ez a formája - melyet már betegségnek is nevezhetünk- jelen lehet állandóan az életünkben, mintegy állandó készenléti állapotot eredményezve, valamely ismeretlen veszély elhárítására. Ebben az esetben a személy folyamatosan szorong, feszült, fél, retteg, álmatlanságban szenved, irritált, kimerült.

Más esetekben a szorongás heves testi reakciókkal, rohamokban jelentkezik. Az un. pánik rohamokban leggyakoribb a heves szívdobogás, légszomj, verítékezés, félelemérzés, a helyzet és önmaga feletti kontroll elvesztésének kínos érzése.

A szorongás megjelenhet konkrét szituációkhoz kötve, pl. tömött buszon, metróban, zsúfolt áruházakban, liftben, hidakon stb., vagy látszólag minden kiváltó ok nélkül is. Sok ember szenved valamilyen szorongástól, szorongásos betegségtől.

Vajon mi válthatja ki a szorongásos reakciót, irreális félelmet olyan helyzetektől, melyek mások számára banálisak?

A jelenséget sokan, sokféleképpen magyarázzák.

Lehetnek az egyén múltjában kellemetlen élmények, események, olyan dolgok, amelyekre sokszor talán nem is emlékszik, régen elfelejtett, mégis fontos.

Vegyünk egy példát: valaki egy zsúfolt moziban, koncerten a nagy tömegben úgy érzi elsodorják, nem kap elegendő levegőt, megfullad, eltapossák, nem tudja uralni a helyzetet, nem tud elmenekülni, az élete, testi épsége veszélybe kerül. A helyzet veszélyességét túlértékeli, „katasztrófizája”, heves testi tünetekkel és nagy szenvedéssel járó szorongásos rohamot él át. Később más, hasonló, gyakran valójában veszélytelen helyzetekben is kialakul a fenti reakció és elkezdi elkerülni ezeket a helyzeteket. A tünet ekkor már elszakad a kiváltó eseménytől és megkezdi önálló életét. Az egyén nem képes elkülöníteni a számára ténylegesen veszélyt jelentő helyzeteket és ilyen esetben szinte mindig kialakul a szorongásos válasz.

Minden olyan helyzet szorongáskeltő lehet, mely az életre valamilyen veszélyt jelent, másrészt a megoldásban a személy bizonytalan, a menekülésre képtelen. Maguk a helyek és helyzetek is ki tudják váltani a szorongásos reakciót.

Az egyén az ilyen helyzeteket nagy szenvedéssel éli át, gyakran attól is tart, hogy a szorongás pregnáns jeleit mások is észreveszik rajta s így kialakul az elkerülő, fóbiás viselkedés. A fóbiás viselkedés „kiterjedhet” más, a kiinduló helyzethez hasonló helyzetekre, azaz generalizálódik, s nem ritka, hogy közlekedési fóbia esetén kezdetben csak egy, később valamennyi tömegközlekedési eszközt elkerüli a személy. Ez a viselkedés jelentősen beszűkíti az életterét, nem ritkán teljesen ellehetetleníti. Az, hogy a tünetek mennyi szenvedéssel járnak, mennyire szűkítik be az életet jelzi a betegség súlyosságát.

A fóbiás szorongás öngerjesztő jellegű, a szorongó ember minél inkább elkerüli az ilyen helyzeteket annál jobban bebizonyosodik, hogy képtelen legyőzni szorongását. Ezek a szituációk még megoldatlanabbnak, legyőzhetetlenebbnek tűnnek a számára, mágikus jelentőséggel bírnak.

Nagyon sok ember szenved titkolva vagy bevallottan hasonló jellegű problémáktól és szintén sokan hihetetlen erőfeszítéseket tesznek a normális életvitelre, szorongásaik leküzdésére. Egyesek elkerülik ezeket a szorongató helyzeteket, szerencsés esetben úgy tudják alakítani mindennapi életüket, hogy ne kelljen ilyen helyzetbe kerülni, közel költöznek a munkahelyükhöz, nem járnak moziba, színházba. Mások életében teljesen eluralkodik a félelem és sokszor több évtizedig ki sem teszik a lábukat a lakásukból, hiszen minden ami kívül van veszély forrása lehet. Megint mások hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy nap, mint nap legyőzzék a félelem démonát és birkóznak a szorongással.

Támogatásra, együtt érzésre van szükségük a környezetükben élőktől anélkül, hogy bárki jótékonyan megpróbálná megoldani helyettük a problémát , hiszen mindenki csak a saját félelmein uralkodhat.

Nem segít a bagatelizálás, a túlóvás, olykor még az együttérzés is kevés. Tenni kell!

A közvetlen környezetnek, családnak, barátoknak, munkatársaknak nagy a szerepe és felelőssége abban, hogy hogyan éli meg a szenvedő ember a saját betegségét, ha értetlenséggel, ellenségességgel, kirekesztéssel találkozik, a helyzet csak súlyosbodhat. Mit tegyünk tehát?

Az, aki ilyen nehézségekkel küszködik, nem biztos, hogy átlátja helyzetét és képes annak eldöntésére, mikor kérjen külső segítséget. Talán a szégyen, a félelem, a tünetek irreális volta is akadályozza ebben. Ilyenkor a környezete segíthet, amennyiben a szorongásos tünetek rontják az életminőségét, beszűkítik ellehetetlenítik az életét, feltétlenül szakember, pszichológus vagy pszichiáter segítségét kell kérni.

A terápia során is sok esetben segíthet, aktív résztvevő lehet a barát vagy családtag, a „veszélyt jelentő” helyzetekkel való megküzdésben. Támaszt, biztonságot adhat akár csak a jelenléte is a küszködő személynek.

A kezelés többnyire ambulánsan történik és két részből áll. Egyfelől a gyógyszeres kezelésből, melynek során szorongáscsökkentőt és antidepresszívumot kap(hat) a beteg. Az új, korszerű szorongásoldók hatékony és veszélytelen eszközök a szorongásos zavarok gyógyításában.

A kezelés másik része a pszichoterápia. Ebben különböző pszichoterápiás technikák is eredményre vezethetnek.: például a relaxáció, a hipnózis, leggyakrabban azonban mégis a kongitív-viselkedés terápiát használjuk. Ennek során a páciens megtanulja elkülöníteni a számára valóban veszélyt jelentő ingereket a veszélytelentől, megismeri saját testi reakciót és azok befolyásolását. Szembesül és megküzd a korábban számára elviselhetetlen helyzetekkel.

Úrrá lesz saját lelki és test történésein. Az ily módon felépített és elvégzett gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés nagyon hatékony, sok beteg számára teljes gyógyuláshoz vezet. Ebben a folyamatban nagy szerepe van a családnak és a környezetnek, akik ilyenkor az együttérzésen és tolerancián kívül tevőleges részvétellel is hozzájárulhatnak a beteg gyógyulásához, akár segédterapeutaként is közreműködhetnek.

A szorongásos betegségek, a fóbiák gyógyítása -hasonlóan más betegségekhez- sok időt és türelmet igényelnek mind a hozzátartozóktól, mind a pácienstől, mind a kezelőtől, de a jobb életminőség, a teljesebb élet reményében mindenképpen megéri a befektetést.

Dr. Herr Judit

A NŐI ÉLET KRÍZISEI (1.)

Mondhatnánk, hogy a nők krízisei, válságai, problémái, amikkel az életük különböző szakaszaiban szembe kell nézniük, mindig az adott kor és társadalom függvényében jelentkeznek.
Egészen másfajta krízisekkel, válsághelyzetekkel néz szembe napjainkban egy nő, mint mondjuk 100 évvel ezelőtt. A női szocializáció nemcsak koronként, de országonként, kultúránként is különbözőképpen történik. A fejlett, nyugati, fogyasztói társadalomban – ahová egyre inkább hazánk is tartozik – a női identitás stabil megszerzése nem egy könnyű feladat.


Bár a feminista mozgalmak álláspontja szerint a pszichoanalízis atyjaként számon tartott Freud elméletei a női szexualitás, a női fejlődés és általában a nők pszichológiája iránt meglehetősen leértékelő, a férfiakhoz képest másodrendű, mégis sokat köszönhetünk neki. Ő volt az, aki elválasztotta a szexualitást a nemektől és a szaporodástól. Freud mondta ki először, hogy nincs veleszületett nőiesség vagy férfiasság. Mindannyiunkban bennünk van potenciálisan a biszexualitás, aktívak és passzívak lehetünk, szexualitásunk nem kizárólag genitális. A nőt létrehozzák, nem születik annak. Freud kimondta, hogy akár a heteroszexualitás, akár a homoszexualitás nem velünk született, hanem fejlődési termék. Az úgymond „normális” női fejlődés már Freud szerint is „nagyon sokba kerül a nőknek” De míg az ő idejében a női szexualitást az elfojtás jellemezte, a nők a társadalomban kissé gyermeki, függő és passzív szerepbe kényszerültek, addig napjainkban – túl a szexuális forradalmon és az egyenjogúság legitimmé válásán – a nők aktívak, karrierépítők és szexuálisan felszabadultakká váltak.


Sok nő tudatosan azonosulni igyekszik az új”nőideállal”, mégis, vagy tán éppen ezért kénytelen szembenézni bizonyos nehézségekkel. Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon napjainkban a nők többsége miért nem választja könnyedén, hogy például nem szül gyereket?


Különböző életciklusokban más és más feladatokkal kell a nőnek (is) megküzdenie ahhoz, hogy túljutva rajtuk, továbbléphessen. Az egyén fejlődésének egymást követő szakaszaiban Erik H. Erikson szerint szervesen gyökereznek bizonyos konfliktusok, és az új szakaszok beköszöntével felbukkanó krízisek. A krízis itt olyan fordulópontot illetve sorsdöntő életszakaszt jelöl, amelyet növekvő sérülékenység és feszültség jellemez. Kimenetele lehet a fejlődés elakadása, meghasonlottság, de forrása lehet alkotó, konstruktív erőknek is.


Mindannyian rendelkezünk egyfajta életút mintázattal, melyet tudatosan vagy tudattalanul igyekszünk megvalósítani. Ha mégsem úgy alakul az egyén élete, kénytelen ezzel a kudarccal szembenézni. Újra kell definiálnia magát és a céljait. Új identitást kell összerakni, ami illeszkedik realitáshoz. Ha ez nem sikerül, az egyén elakad. Ha sikerül, gazdagodik, erősödik a személyiség.

A fiatal felnőttkor küszöbén, a párválasztás időszakában egyre inkább a pályaválasztás kérdésére kerül sor. A „modern nő” nem (csak) férjhez menni akar, hanem „önmegvalósítani”. Teszi ezt a társadalom, a médiák és a reklámok hatására, gyakran az előző generáció rossz tapasztalatainak ismeretében. Terápiás órákon gyakran elhangzik fiatal, jórészt magasan kvalifikált nők szájából, hogy csak olyanok nem szeretnének lenni, mint az anyjuk. A szülők házasságát, mint egy rossz mintát látva, nem szeretnének anyagilag senkitől sem függni, nem szeretnének egy elvált, vagy elhagyott középkorú, küllemében lestrapált nő szerepében tudni magukat. Önmaguk definíciója tehát úgy hangzik, hogy mit nem szeretnének.(Pszichoanalitikus fogalmakkal: nem sikerült az Ödipális konfliktus maradéktalan megoldása. Kislányoknál az apáért való rivalizációt nem követte a riválissal, az anyával való azonosulás, mint a konfliktus megoldása. Helyette az apai/férfias értékek lettek vonzóak, a vele/velük való részleges azonosulás történt. ) Hogy hangzik tehát az új azonosság- tudat, az új női identitás? A saját karrier versus családalapítás napjainkban kicsit módosult. A vagy-vagy helyett az is-is megvalósításának az idealisztikus vágya fogalmazódik meg. Ez körülbelül így hangzik: Elvégzem az egyetemet, főiskolát, dolgozom, karriert építek, majd 28-32 évesen, mögöttem sok párkapcsolati tapasztalattal, kiválasztom a legjobbat, férjhez megyek és szülök egy-két gyereket. Visszamegyek dolgozni, biztos egzisztenciával rendelkezem és építem tovább a karrierem. Csinos és szép maradok, majd fiatal nagymamaként élem fiatalos életem. Az elképzelt élet-út nem mindig ilyen sima.


Fiatal felnőttkor idején, az ember – ha minden jól ment - készen áll az intimitás és a szolidalítás érzésére, vagyis képes elkötelezett társas és párkapcsolatokra. Ennek ára van, áldozatot kell érte hozni, és kompromisszumokat követel. Ha az intim kapcsolatok a függőség érzésének veszélyével fenyegetnek, szociális elszigetelődés alakulhat ki, vagy a kapcsolatok gyakori váltogatása történik. Az intimitás a bizalom, a nyíltság, a megbízhatóság, vagyis az érzelmi biztonság magas fokát igényli. A veszély abban rejlik, hogy kiszolgáltatottságot, sebezhetőséget is jelent. Ha valaki sebezhető, falakat emel maga köré és elszigetelődik. Az intimitás elkerülése ebben a korban tehát megoldásnak tűnhet, de csak látszólag. Ugyan ez igaz akkor is, ha valakinek sok felszínes szociális vagy akár szexuális kapcsolata van. A gyakori váltogatás valójában az intimitás kerülésére jó, vagy arra, hogy az egyén bepótolja a serdülőkora idején elmulasztott, szexuális identitásának a megerősítését. Minden újabb kapcsolattal az önbizalmát próbálja erősíteni. Sok fiatal nő bizonytalan saját nőiességében és minden újabb kaland kezdete látszólag megerősíti nőiességében. De csak látszólag. Ha a kapcsolatok rendre elakadnak, ahogy az intimitás megjelenne, egyszer csak szembe kell nézni a valósággal. Nem képes igazán és feltétel nélkül átadni magát a másiknak Ennek felismerése okozhat egyfajta krízisérzést. Újra kell értelmezni az eddig fennen hangoztatott téziseket, vagyis az önállóság, egoizmus helyett a kompromisszumkészség, a lemondás, az elfogadás, a lojalitás kerül. Ha sikerül idejében felismerni az életkor előrehaladtával szembejövő feladatokat, ha vállalható az önismeret rögös útja, a személyiség gazdagodik és erősödik.

A nők életében a gyermekvállalás és a terhesség kérdése szintén hozhat kríziseket. Az abortusz kérdése, bár bizonyos aspektusait gyakran érinti a társadalom, a női psziché oldaláról szinte alig kap figyelmet. Aki már átesett rajta, az igyekszik elfojtani, eltörölni az élményt, vagy bagatellizálja a történteket. Mindenesetre a dolog mélységét mutatja, hogy igen sok elhárító mechanizmust indít be a személyiségben. Szembe kell nézni a nőnek azzal a ténnyel, hogy nem vállalja az anyaságot. Ha a bűntudatán nem tud felülkerekedni, a későbbi anya-képet destruktív irányba mozdíthatja. Nem ritkán a vállalt terhességek alatt bekövetkező spontán vetélések hátterében a korábbi abortuszok feldolgozatlan bűntudata és emiatt keletkező tudattalan öndestrukció áll.


Funkcionális meddőség esetén (testileg minden rendben van, mégsem esik teherbe) is találkoztam a praxisomban olyan nővel, aki egy viszonylag hosszú pszichoterápia során tudta csak elmondani, hogy meg van győződve arról, hogy meddőségének oka 17 éves korában „elkövetett bűne”, egy abortusz. Úgy érezte, hogy nem lehet jó anya ekkora vétség súlya alatt. Miután el tudta gyászolni, meg tudta siratni korábbi magzatát, képes volt empatizálni és megbocsátani magának, sikerült megtartani a következő gyermekét.


A teherbeesés és a terhesség időszaka szintén egy komoly fordulópont. A saját testhez való viszony átértékelődik, el kell fogadni a változásokat, a „torzulásokat” a gyerek érdekében. Azok a nők, akiknek nemcsak serdülőkorukban, hanem később is problémát jelentett saját testük elfogadása, nehezebben élhetik át ezt az időszakot.


A szexuális vágyat a saját testhez fűtődő viszony is nagyban befolyásolja. Mivel a szex utáni vágyat nem kizárólag a nemi hormonok befolyásolják, hanem a saját testhez, az anyasághoz való viszony is, átmeneti krízist élhet át az a nő, aki úgy érzi, nem kívánja már a szexet. Aki örömmel fogadja növekvő alakját, nagyobb melleit és nem ijed meg pár plusz kilótól, annak szexuális gátlásai is ritkábban jelentkeznek. Mer csábító, kezdeményező lenni és a párja is kívánatosabbnak fogja látni, mint azt a nőt, aki gátlásaival küszködik, aki nem mer meztelenül mutatkozni sem a párja előtt, sem a tükörben. Néhányan bűntudatot éreznek nemi vágyaik miatt, mert azt gondolják, hogy nekik már az anyaságra kellene csak gondolni. Ilyen esetben átmenetileg felülíródik a női identitás (azonosság tudat) és helyébe lép az anya – kép. Persze átmenetileg csökkenhet a nemi vágy a terhesség ideje alatt, de ha gondozzák, és foglalkozunk vele, idővel visszatér. Mindezek megoldása új perspektívákat nyithat egy pár életében. Terhesség idején előtörhetnek mindazok az elfojtott félelmek és szorongások, amelyek az anya-képhez kötődnek. Sok nő újraértékeli terhessége idején a saját anyjával való ambivalens kapcsolatát. Ha ez sikerül, konstruktív irányba mozdulhat a saját anyjához és önmaga anyaságához való viszony.


Mivel napjainkban – különösen nagyvárosokban - szinte eltűntek a többgenerációs családok, a szülés után az anyák hirtelen magukra maradnak a tapasztalatlanságukkal és a félelmeikkel.


A szülés utáni depresszió szintén egy átmeneti kritis állapotra utal. A hátterében valószínűleg egy idealizált anyakép áll, amelynek képtelenség megfelelni. Emiatt szorongást, bűntudatot érez, ami még inkább arra sarkallja, hogy próbáljon „tökéletes anya” lenni. A kitűzött cél irreális. A pszichológia az „elég jó anya” kifejezést használja, mint maximálisan elérendő célt az anyaságban.


A bűntudat kialakulása mögött gyakran a szülőben feltörő és számára elfogadhatatlan harag érzése áll. Azt gondolván, hogy a „tökéletes anya” nem érezhet haragot a csecsemője felé, igyekszik elfojtani magában ezt a, különben teljesen természetes emberi érzést. Mivel az elfojtás nem lesz tökéletes, helyette más utat talál magának, más formában nyilvánul meg. Bűntudatban, kényszerességben, lehangoltságban, örökös aggódásban. Talán leggyakrabban feszültség, irritáltság formájában jelenik meg, vagy mély depresszióban Ez a napokig, hetekig tartó feszültség érzelmi és fizikai levertséget, ingerültséget vált ki mindenkivel, még saját magával szemben is. Nem könnyű időszak, de nagyon sokat lehet benne fejlődni. Lassan megerősödik az anyaságban való bizalom, látva, hogy a gyerek nő és egészséges. Az értelmiségi pályán dolgozó nők esetében gondot okozhat a gyermekszülés után fellépő aszimmetrikus helyzet: a férj továbbra is dolgozik, a nő kénytelen egy időre szüneteltetni a karrierjét. Újra kell definiálni a családi szerepeket, ami a pár mindkét részéről komoly erőfeszítést igényelhet.


Azoknál a nőknél, akik engedve a kor szellemének, a modern, önmegvalósító „singli” nők életét élik, 30-40 éves kor körül beindul a „ketyeg a biológiai óra” krízise. Általában hirtelen jelentkezik, sokan nem is értik, mi történt velük. Egyszerre rádöbbennek, hogy elszállt felettük az idő, és még nincs gyerekük. Valahogy mindig olyan távolinak látták ezt az időt, most pedig egyszer csak itt van. Napjainkban is sokan úgy tartják, hogy a női teljesítmény, alkotókészség a gyerekszüléskor éri el a csúcspontját. Nem ritkán hallani karrierjükben rendkívül sikeres nőktől, hogy az életük fő produkciójának a gyermekeiket tartják. Ez az időszak az, amikor cselekedni, dönteni kell. Gyakran éppen az okoz krízist, hogy döntéskényszerben érzik magukat a nők. Úgy érzik, ha változtatni akarnak valamit az életükön, azt most kell megtenni, különben már sohasem tehetik meg. A sürgetettség érzése szinte pánikszerűen jelentkezik, az idő érzékelése megfordul. Eddig úgy tekintettek az életükre, mint lehetőségekkel teli útra, amelynek a felderítése még előttük áll, mostantól azt kell vizsgálni, ami még hátravan. Ugyanakkor lehetőség is, hogy betekintsenek önmagukba, vágyaikba, képességeikbe és lehetőségeikbe. Az önvizsgálat, önismeret vágya gyakran éppen ebben az életkorban éled fel, mozgósítva a személyiség rejtett tartalékait. Az időszak megoldása az illúziókról való lemondás is lehet. Szembe kell és lehet nézni azzal a ténnyel is, hogy gyerek nélkül is lehet boldogan élni. Azok, akik munkájuk, társas kapcsolataik révén ki tudják terjeszteni saját személyiségüket, könnyebben túl tudják magukat tenni a jövőtől való szorongáson. Ha ezen a korszakon sikerül túljutni, akár gyerekkel, akár anélkül, egy konszolidációs időszak következik, amelyben a nők többsége kapcsolataiban, munkájában kiegyensúlyozottabbnak, boldogabbnak érzi magát.

47-55 éves kor körül a nőknél megszűnik a menstruációs ciklus ezzel együtt a gyermekszülési képesség is. Ezt az időszakot klimaktériumnak vagy más néven menopauzának nevezik. Ez az időszak sokféle testi és lelki változással jár együtt. Figyelemre méltó tény, hogy nem minden nőben figyelhetők meg a klimax klasszikus tünetei. A nyugodt, kiegyensúlyozott nők között gyakrabban fordul elő, hogy a klimax alig okoz tüneteket. Gyakran egybe esik a gyerekek kirepülésével, a fészekelhagyással, aminek következménye lehet, hogy a párnak újra kell definiálni kapcsolatát. De lehetőség is arra, hogy az ember meglévő energiáit már ne csak a gyerekeire, hanem önmagára, kapcsolataira, hobbijaira is szentelje.


Klimax idején sérülhet a női identitás is, ha fiatalabb korban túlságosan hangsúlyozott volt a külső szépség, a fizikai vonzerő. Napjainkban a női identitás egyre inkább a jó külsőre, a szépségre épül, éppen ezért súlyos önértékelési zavarok jelentkezhetnek a klimaxos nőknél. Egyre gyakoribbak a medicina által felkínált „megfiatalító” plasztikai műtétek. A szépségipar és a kozmetikai sebészet technikáinak fejlődése és egyre nagyobb elérhetősége is nagyban hozzájárul a külsővel való krónikus elégedetlenséghez. Ez aztán visszahat ezen technikák fejlődésére, fenntartva ezzel a keresletet irántuk. Az illúziót ti. fiatalabb vagyok - ideig-óráig valóban megadják, de inkább nehezítik az idő múlásának az elfogadását és ezzel együtt az ifjúság elengedését. (Érdekes adat: a kozmetikai sebészeti betegek 20 %-a ma is „visszajáró!) Ha sikerül ezeket a változásokat elfogadni, belelőrödni az idő múlásába, új távlatok nyílnak. Gyakran ekkor válik elkerülhetetlenné és szükségessé, hogy az ember rendbe tegye a személyiségének és családi, baráti kapcsolatainak olyan zavarait, amelyeket régebben elhanyagolt és igyekezett nem észrevenni. Ha sikerül új öndefiníciót találni, elfogadni magát, mint egy középkorú nőt, előtérbe kerülhetnek a személyiség rejtettebb oldalai. Ilyen a másokon való segítés, gondoskodás igénye, a fiatalabb nemzedék támogatása, hogy céljait elérje. Képessé válhat arra, hogy a fiatalokkal – gyermekeivel és kollégáival – ne rivalizáljon, hanem legyen inkább büszke rájuk. (folyt.köv)


(Bokor Judit)

A SZERETET AZ EGYETLEN (Kormorán)

A KIS HERCEG

A VONZÁS TÖRVÉNYE

A HATTYÚ IGAZSÁGA (Cserháti Zsuzsa)

HA MÉG EGYSZER LÁTHATNÁM... (Republic)

GYÚJTSUNK GYERTYÁT MINDENKIÉRT!

ÁLMODJ AZ ÉLETEDDEL!

TÁNCOLJ ÖRÖMMEL! ÉLVEZD A ZENÉT!

ENGEDD SZABADON! (COELHO)

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörû, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."
(Paulo Coelho)

SZÍVBŐL SZERETNI (Bereczki Zoltán - Szinetár Dóra)

ŐRJÍTŐ VÁGY (ZSÉDA)

HALLGASS A SZÍVEDRE! (DOBRÁDY ÁKOS)

NEKED JÁTÉK?

ÉREZD A SZERETETET!

FIGYELJ AZ ÉRZÉSEIDRE!

ADAGIO

VARNUS XAVER - BACH AVE MARIA