NŐK

Látogatók száma

2013. július 18., csütörtök

9 jel, hogy pszichopata férfi hálójába akadtál

Thinkstock

Fantáziánkban a pszichopaták az amerikai filmek számító, hidegvérű gyilkosaként élnek. Minden esély megvan rá, nekünk azonban eszünkbe sem jut, hogy a pszichopata férfiak akár hozzánk is közel kerülhetnek. Kíváncsi vagy, miről ismerhető fel a pszichopata pasi? Mi segítünk neked!
Az antiszociális személyiségzavar egészen a nyolcvanas évekig még pszichopátia, manapság már mint szociopátia szerepel a pszichológusok szakzsargonjában. A súlyos probléma méltán hírhedt: számos gyilkosság és bűntény fűződik a nevéhez. Bár maga a diagnózis csak a nagykorúság után állja meg a helyét, a szakértők hangsúlyozzák, hogy a zavarnak már gyerekkorban is komoly előjelei lehetnek.
A szociopátia tünetei 
A pszichopata személyek számára a törvények és társas normák nem létező fogalmak. Olaj a tűzre, hogy ezzel az attitűddel ráadásul a csalásra, hazudozásra, agresszivitásra való hajlamuk társul. Tetteiket tudatos kegyetlenséggel hajtják végre, ennek ellenére a bűntudat és a félelem messzire elkerüli őket. Jellemző hibájuk, hogy impulzívak, így gyakran cselekednek felületesen, elhamarkodottan. A tünetek félelmetesek, az egészben mégis az a legrémisztőbb, hogy fel sem ismernénk őket, ha mellénk ülnének a kávézóban, vagy megszólítanának minket a könyvesboltban. Jól szituált, kedves, udvarias, intelligens személy benyomását keltenék, akit szívesen meghívnánk magunkhoz vasárnap délutánra. Ahogy a szakterület híres kutatója, Clekckley fogalmaz: a szociopaták az épelméjűség álarca mögé rejtik komoly problémáikat.

A szociopátia veszélyei a nőkre
A legnagyobb veszélyt az jelenti a szebbik nemre nézve, hogy a pszichopaták dörzsölt jellemén lehetetlenség első látásra kiigazodni. Nem lepukkant, sötét utcákban bujkáló bűnözőkről, hanem jól alkalmazkodó, vonzó kegyetlenkedőkről van szó. Biztos, ami biztos alapon most megmutatjuk, miről szúrhatod ki, hogy problémás partnerre akadtál.

Figyelem: a tünetek nem önállóan, hanem kizárólag egymással összefüggésben értelmezhetők.
Thinkstock
Erről ismerheted fel a pszichopata férfiakat:

1. Vonzóak
Megnyerő, sármos férfiakról van szó, akikbe bármelyikünk képes lenne pillanatok alatt beleszeretni. Meglepően udvariasak, bókolnak a végtelenségig, minden barátnőnk, de még az apukánk is odavan értük.

2. Stresszmentesek
Ha valaki belehajt az autónkba vagy ellopja a tárcánkat, mi felidegesítjük magunkat a történteken. A szociopatának azonban a szeme se rebben: nem idegeskedik, nem aggódik, és a legkisebb jelét sem mutatja a stressznek.

3. Megbízhatatlanok
Hajtogatja, hogy szeret, de állandóan késik, gyakran lemondja az esti programot, és nem meglepő módon elfelejti a szülinapodat is. Ha pedig felhívod, mert lerobbantál az autóddal, kicsi az esély rá, hogy azonnal a segítségedre siet.

4. Szeretnek füllenteni
A hazugság lételemük: minden terhelő bizonyíték ellenére képesek bármilyen ostobaságot összehordani és mondvacsinált indokokkal kábítani bennünket. Hiába a szerelmes SMS a mobiljukban, ők azt mondják, semmit nem tudnak róla.

5. Semmit nem bánnak
Ha megbántanak bennünket, ritkán kérnek bocsánatot az okozott fájdalom miatt. Szeretnénk, ha elnézést kérnének a kellemetlenségért, ha szégyenkeznének, vagy ha legalább a szemük árulkodna némi megbánásról. Őket azonban szemmel láthatóan nem érinti meg a helyzet tragikuma.
 6. Normaszegők
Nem vesznek parkolójegyet, fizetés nélkül lépnek le a kávézóból, bliccelnek a metrón, és attól sem riadnak vissza, hogy másokkal verekedjenek. A törvényeket és normákat gyakran és gondolkodás nélkül megszegik.

7. Nem tanulnak a hibáikból
Félelmetes látni, mennyire nem tanulnak saját, korábbi ballépéseikből. Ha múlt héten a sarki kávézóban kaptuk rajta a kolléganőnkkel, akkor nagy eséllyel jövő héten is megtalálhatjuk ott a szomszéd lánnyal.

8. Felelőtlenek
Indokolatlan veszélyhelyzetbe hoznak bennünket, túl gyorsan hajtanak, ittasan vezetnek, verekednek a rendőrrel, és akkor is pénzt költenek, ha ki sem látszanak a kifizetetlen számlákból. A felelőtlenség mintaképeként úgy végzik a dolgukat, mintha nem lenne holnap.

9. Unalmas velük a szex
Hiába minden igyekezet, lapos a szexuális életetek, unalmasak a pózok, érzelemmentesek az együttléteitek. Számára ez nem okoz problémát, így nemcsak hogy nem aggódik miatta, de javítani se szeretne a helyzeten. A deficites szex is egy a szociopata férfiakra jellemző tünetek közül.
(Oláh-Szíjjártó Linda)
(Forrás: life)