NŐK

Látogatók száma

2010. július 20., kedd

MIT AKAR A NŐ?


Az ifjú Artúr királyt rajtakapta és elfogta a szomszéd uralkodó, miközben az annak erdejében vadászott.
A király a helyszínen megölhette volna Artúrt, 
mivel ilyen büntetés járt
annak, aki vét más tulajdona ellen.
De meghatódott a rokonszenvesnek talált Artúr fiatalságától, 
és szabadságot kínált neki, 
feltéve, hogy 1 éven belül helyesen válaszol 
egy nehéz kérdésre.
A kérdés pedig így szólt: Mit akar valójában a nő?
Egy ilyen kérdés a legbölcsebb embert is zavarba hozta volna, 
az ifjú Artúr
számára pedig megválaszolhatatlannak látszott...
Ennek ellenére még mindig jobb volt, 
mint akasztófán végezni, 
így aztán visszatért országába, 
és elkezdte kérdezni az embereket:
a hercegnőt, a királynét, a prostituáltakat, 
a szerzeteseket, a bölcseket és
az udvari bolondot... 
Vagyis mindenkit, de senki sem tudott meggyőző                                                  választ adni.
Viszont mind azt tanácsolták neki, 
kérdezze meg a vén boszorkányt, 
mert csak ő tudhatja a helyes választ. 
Az ára magas lesz, mert a vén boszorkányról
köztudott volt a királyságban, 
hogy borsos árat kér szolgálataiért 
Eljött a megbeszélt év utolsó napja, 
és Artúrnak nem volt más választása, mint
beszélni a varázslónővel. 
Az megígérte, hogy kielégítő választ ad, 
de előtte
Artúrnak el kell fogadnia az árat.
A banya feleségül akart menni Gawainhoz, 
a Kerek Asztal legnemesebb lovagjához, 
Artúr legjobb barátjához.
Artúr borzadva nézett a banyára: 
púpos és rusnya volt, csak egy foga volt,
gusztustalan hangok kíséretében,
 émelyítő szag áradt belőle. 
Még sohasem
látott ilyen visszataszító teremtést. 
Megrettent attól, hogy arra kérje
legjobb barátját, vállalja érte ezt a szörnyű terhet. 
Ám amikor értesült a
javasolt egyezségről, Gawain kijelentette, 
hogy ez nem túl nagy áldozat barátja életéért, 
és a Kerek Asztal fennmaradásáért cserébe.
Kihirdették az esküvőt, 
a boszorkány pedig pokoli bölcsességével így szólt:
a nő valójában azt akarja, hogy saját életének ura legyen.
Mindenki azonnal tudta, hogy a boszorkány nagy igazságot mondott, és hogy az ifjú Artúr király megmenekült. 
Így is történt: a választ meghallva a
szomszéd uralkodó szabadon bocsátotta.
De micsoda esküvő volt az... az egész udvar ott volt, 
és senki sem érezte magát bánatosabbnak, 
mint a megkönnyebbülés és szorongás között vergődő
Artúr.
Gawain udvariasnak, 
nyájasnak és tisztelettudónak mutatkozott.
 A boszorkány pocsékul viselkedett, 
kézzel evett, közben pedig szörnyű hangokat 
és szagokat bocsátott ki magából.
Eljött a nászéjszaka, 
amikor Gawain a hitvesi ágyban várta, 
hogy feleségével egyesüljön. 
És akkor belépett a szobába a legszebb lány, 
akit férfi valaha is álmodott. 
Gawain elképedve kérdezte, hogy mi történt. 
A lány azt felelte,
mivel a férfi udvarias volt vele, 
idejének egyik felében a rettentő, 
másik felében a vonzó külsejével fog mutatkozni. 
Melyiket szeretné nappal és melyiket éjszaka?
Micsoda kegyetlen kérdés...! 
Gawain gyorsan mérlegelni kezdett.                                                Legyen mellette napközben egy imádni való, fiatal nő, 
akit mutogathat a barátainak,
és ossza meg az ágyát egy undorító banyával? 
Vagy mutatkozzon nappal a
szipirtyóval és házasélete intim pillanatait töltse 
egy ifjú szépséggel...?
A nemes Gawain azt válaszolta, hogy válasszon a nő maga.
Ezt meghallva, a nő azt mondta, hogy éjjel-nappal 
szép hölgy lesz, mivel a
férfi tiszteletben tartotta és megengedte neki, 
hogy életének ura legyen.                                                                                                                           Mi ebből a tanulság?
 NEM SZÁMÍT, CSINOS VAGY CSÚNYA-E A NŐ... 
HA NEM ÉLHETI AZ ÉLETÉT, 
AKKOR BOSZORKÁNNYÁ VÁLTOZIK...